Somlyó Zoltán Mivé lett a nyár...

Ó, boldog, békés, édes pipaszó, 

s te esti csend, te végtelen, te nagy, 

mondd, merre vagy? 

Ti játszadozó bárányfellegek, 

s te nyári hold, te békén ragyogó, 

hol vagytok, ó?… 

S te játszi kedv a pesti flaszteren, 

mely lángoltál kis lábak ütemén: 

hol vagy, szegény? 

S te: holnapunk, te örök-újdió, 

hát elgurultál a föld hajlatán 

örökre tán? 

Se ma, se holnap… Soha, sohasem… 

A tegnap: hát csupán ennyi maradt 

a nyári ég alatt? 

De még ez is, ó, milyen idegen! 

Egy csontos kéz, mit belepett a sár – 

mivé lett a nyár?