2011. február 7., hétfő

Színek a lakásban


A színeknek jóval nagyobb a hatása életünkre, mint gondolnánk. A színek segítenek harmonikussá tenni azt a környezetet, ahol élünk, dolgozunk, pihenünk, de a nem megfelelő színeknek zavaró, nyugtalanító hatásuk lehet. Ezért kellően odafigyelve alkalmazzuk csak lakásunkban a különböző színeket, és árnyalatokat. Ne féljünk a színekkel játszani!. Ha már megvan az a csodás adottságunk, hogy színesben látjuk a világot, használjuk is ki!
Sárga
A legfényesebb, ugyanakkor a legvilágosabb szín. Felerősít, és tágassá teszi a teret. A sárga árnyalatai derűs érzést keltenek anélkül, hogy a teret összenyomnák. A beeső fénysugarakat is barátságossá varázsolja ez a szín. A sárga árnyalatokhoz minden illik. Fontos, hogy a jól megválasztott sárga falszínből az összes többi szín (bútorok, textilek, képek, stb.) kifejezően kiemelkedjen, de azzal mindig összhangban maradjon.

Narancsszín
A sárga és a vörös keverékéből álló narancs élénkséget és mozgalmasságot sugároz. A szín intenzitásának megfelelő arányban kell állnia a felület nagyságával: minél erősebb az árnyalat, annál kisebb felületen ajánlott azt alkalmazni, különben idegesítően hat.

Vörös
Az öntudatosság megtestesítője. Intenzitásától, illetve a mellette levő színektől függően melegséget áraszt, de fojtogató is lehet. A vörös alkalmazásával hatásos "színhangsúlyokat" helyezhetünk el a térben (pl. függönyök, párnák, terítők, egyéb kiegészítők, vagy szőnyegek). Fehérrel és arannyal kombinálva a gazdagság és a melegség tökéletes kifejezője lehet.
Ahol a vörös meleg hatását kívánjuk erősíteni, ott a világosabb árnyalatokat; lazac, hússzín, rózsa, világos kárminpiros, tégla színeket alkalmazzuk. A sötétebb és barnás árnyalatú vörösek különleges "szilárd" hatást kölcsönöznek a falnak.

Barna
Padlóburkolatként a föld hangulatát idézi. A falakon alkalmazva a bútor színeinek mindig alá kell rendelni, csak így érhető el, hogy hangsúlyozza berendezési tárgyainkat. A barna sárga, narancs, arany, okker színekkel kombinálva kellemes légkört teremt a lakásban. Túlságosan sötét árnyalatainak túlzott alkalmazása azonban komorságot sugároz.

Zöld
A hideg és a meleg színek határán helyezkedik el ez a kék és sárga keverékéből létrejött árnyalat. Nyugtató, kiegyensúlyozó hatásával kellemessé teszi a helyiségben való tartózkodást. Sárgásabb árnyalataival melegítő, míg a kékesebbekkel hűsítő hatást érhetünk el.

Kék
A gondolkodás és a koncentráció színe. Nyugtató hatása a zöldnél is erősebb. Meleg, világos helyiségekben a középkék frissítően, kellemesen hűsítően hat. Étvágycsökkentő hatása miatt azonban konyhákban nagyon megfontoltan kell alkalmazni.

Lila
A lila a vörös és a kék keveréke. Karakteres jellege miatt óvatosan kell bánni vele. Nem szabad domináns színként alkalmazni! Azonban kiválóan alkalmas figyelemfelkeltő finom hangsúlyok kifejezésére, mely más színekkel együtt érvényesül tökéletesen.

Szürke
Viszonylag semleges szín, önmagában semlegesen viselkedik, más árnyalatok közelében azonban ahhoz a színhez igazodva változik: pl. egy vörösesbarnás konyhabútor mellett alkalmazva zöldesen sugárzó világos szürke hatást ad. Ezzel a hatással magyarázható az is, hogy a bútorok színei semleges szürke háttér előtt érvényesülnek a legjobban.

www.harmonet.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése