2012. március 10., szombat

Télűző és a többi

Sokáig nem jelentkeztem, egy hónapig, itt voltak a lányom és a messzi unokák, az itthoniak is, így együtt volt a kis csapat, az ház, amely kettőnkre nagynak bizonyul, most kicsi volt és zajos. Az idő többségét együtt töltötték, a messziek is jártak óvodába, így alkalmuk volt megismerkedni az itteni gyerekekkel, sok versikével, mondókával és hagyománnyal is. Még tartott a farsang, ami számukra nagyon érdekes volt, nem sok időnk volt a jelmezek elkészítésére, mivel egy hosszabb szünet előzte meg, nagy zajjal felvonultak az óvónénikkel "vesszen a tél, jöjjön a tavasz" kiabálással és lám még aznap kisütött a nap, olvadni kezdett a hó, már el sem lehet velük hitetni, hogy nem ők tették. Csak azt sajnálják, hogy Finnországban nincs ilyen ünnep és a tél sokáig tart.
Nem maradhattak ki a palacsinta, fánk, krumplis pogácsa, pizza evő versenyek sem, amik igazából nem is versenyek, mindenki annyit eszik, ami jól esik, csak ők nevezik így. Az elkészítésében ők is segítenek, ha mással ne, ott tolonganak mellettem, nézik, hogy készítem.
Hihetetlen, mennyire kevés kell ahhoz, hogy jót játszanak, játékokra szinte nincs is szükség, megteszik a dobozok, melyekből rakétát vagy valami mást készítenek, épp amit a fantáziájuk kiad, kifestik, alakítják, a bútorokat összetolják, bunkert készítenek belőle madzagok és plédek hozzáadásával ahova bebújnak, suttognak, beszélgetnek.
Festeni, rajzolni nagyon szeretnek, papírra és mindenhova ahol megengedett, így most aszfaltrajzok díszítik az erkélyeinket. Vigyázva lépkedünk, féltjük őket, szeretnénk minél tovább megőrizni ezeket a remekműveket.
Jessica az óvodába elkészítette anyunak a nőnapi ajándékot, de már az ünnepségen nem lehetett itt, indultak haza, így elkapta és idehaza adta oda az anyunak.
Egy kirándulást is tettünk, a mindig szép Szabadkára, sajnos később már a mozgásterünk leszűkült, egy konok vírus söpört végig az óvodán, előbb az apraja betegedett meg, utánuk a nagyobbak és ezt követték a felnőttek, lázcsillapítókkal, köhögéscsillapítókkal voltunk körülvéve, az én kis csapatom hősiesen viselte, így együtt ez sem volt olyan nehéz. Türelmesen álltak sorba az inhaláló készüléknél.
Az egy hónap gyorsan múlt el, már jött is a búcsú ami fájdalmas, négy gyerek zokogva búcsúzik egymástól, hisz olyan jó itt, így együtt, jó lenne maradni is, de odahaza várja őket az apu, menni is jó lenne hozzá. Számukra mindkét világ nagyon jó és nem úgy nézik, hogy egyik kiegészíti a másikat, mind a kettőt egyszerre szeretnék.
Elkísértük őket Pestre a repülőtérre, még egy ölelés, puszi és már indulnak is. Már nem sírok...mikor a lányom friss diplomával a zsebében és egy hátitáskával a hátán felszállt az első gépre, sírtam...nagyon... Pesttől Kecskemétig...egyfolytában... éreztem ő már nem fog visszatérni, elsirattam a múltat, jelent, jövendőt. Még néha belebotlok egy ottfelejtett játékba, még vélni hallom néha a hangjukat és azon töprengek, mennyire tud fájni a csend és a rend. Már nálam van két repülőjegy májusra, ha az egészség is megengedi ismét ott leszünk a születésnapjukon és ha jól belegondolok, május nincs is messze, nemsokára készülődni kell...

20 megjegyzés:

  1. Igazi élményekkel, örömmel teli beszámolót olvastam rólatok.
    "Már nem sírok" sorok olvasásánál az én torkom összeszorult......bevallom a billentyűzeten nem nagyon látom a gombokat és igen csak szipogok. (én sírok)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jutka, nagyon hiányoznak az elmentek, ezek a napok távozásuk után nehezen elviselhetők nekünk szülőknek is és az itt élő unokáknak is. Már rég nem gondolkozom azon mi lett volna ha...így lett, bele kell törődni.
      Köszönöm a látogatást.

      Törlés
  2. Csodálatos napjaid voltak, még a náthával is könnyebb volt megbirkózni.Ne szomorkodj az a május rögtön itt lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hólabda, azok a vírusok tényleg nem kellettek volna, de így is csodálatosak voltak, számomra is így könnyebb, hogy a repülőjegyek már megvannak.

      Törlés
  3. Csodás hónap lehetett az unokáiddal, most tele vagy friss emlékekkel és az idő nagyon gyorsan elszalad, túl gyorsan, egykettőre itt a május:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves trollanyu, annyi minden történt, sok mindenről itt nem is tettem említést, a Fogtündér is meglátogatott bennünket, voltak születésnapok, az idő tényleg el fog gyorsan múlni, csak most még nagyon üres a ház nélkülük.
      Köszönöm vigasztaló szavaidat:))

      Törlés
  4. Hiányoltalak már.Jó volt olvasni.nagyon megható....Jobbulást
    Hamar itt a május.....
    Szép hétvégét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Vera, késő éjszaka mikor már mindenki elaludt, próbálkoztam a látogatásokkal, de már annyira fáradt voltam, hogy képtelen voltam fogalmazni, hozzászólni, ígérem be fogom pótolni.
      Örülök, hogy nem felejtettetek el.
      Szép hétvégét neked is:)

      Törlés
  5. Tudod Rózsa, most megríkattál, annyira átéreztem örömödet, bánatodat... Tündériek az unokáid, és Te nagyszerű nagymama vagy.Gratulálok !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves annalíz, ezek a legszebb és egyben legfárasztóbb időszakok az életemben, mind a két lányom és a négy unoka itt együtt, így teljes az életem. Azt hiszem a lányomnak is jót tett ez az idő, jó volt látni ismét mosolygós, kisimult arcát, mikor megérkezett, fáradt volt és rosszkedvű, szerintem nem csak a levegő változás tett jót neki:)

      Törlés
  6. Igazad van Rózsa.....a május hamar itt lesz........akkor újból együtt lehettek az unokákkal, a családdal. Az elválás mindig nehéz......viszont a sok közös élmény, a mégtöbb szeretet, az emlékek kitartanak májusig.
    Szépek, helyesek az unokák! Nagy boldogságban lehetett részetek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika, nagy élmény számunkra viszontlátni őket Finnországban is, de ez az igazi mikor itt vannak, így benépesedik a ház, zajos, rendetlen, élet van benne, mi sem leszünk örökké, szeretném ha a kicsik összetartanának, gyerekkorukból minél több közös élmény maradna.
      Köszönöm, hogy itt jártál.

      Törlés
  7. Rózsa drágám, akkor nagyon örömteli és kellemes időszak van mögötted:) Az unokák édesek, aranyosak:) Most akkor pihenjél, főzögessél:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves Roza, még nem sikerült visszatérni a megszokott életformámba, de lassan ki fog alakulni és a pihenés is rám fér.

      Törlés
  8. Thanks for share. Good information. Please visit back. Here.
    http://sastraremaja11.blogspot.com
    thanks :)

    VálaszTörlés
  9. gondolom, számolod a napokat, mennyit kell még májusig aludni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De még mennyire, már készülődök és figyelem a híreket a légitársaságról, megvan-e még akinél a jegyeket vettük:)

      Törlés
  10. Draga Rozsa:)

    A blogomban mar nem volt lehetosegem megkoszonni a jo, kedves szavaidat, kivansagod.MOst szeretnem:KOSZONOM! es koszonom a sok sok kedves megjegyzesed, biztatasod!Nem fogok teljesen eltunni, neha meglatogatlak:)kivancsi leszek a kukoricara is hogy sikerul, es a tortenetre, amit majd posztolsz:)
    En megsirattam ezt a bejegyzesed, mert nagyon sokszor eltem at, sokszor sirtak miattam, miattunk.Ezert is zartam a blogot ugy, ahogy.Minden elvalas nehez a szeretteinktol, egy egy belehalas..
    Nagyon aranyosak a gyerekek, nagyon tetszett a Nonapi rajz:)

    Puszillak, olellek, es sok szeretettel gondolok Rad!es majd neha jelentkezem itt:)

    Agnes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igazán kellemes meglepetés, kedves Ágnes. Bevallom, nagyon hiányzol, még olykor rákattintok a blogodra, talán meggondoltad magad, de látom végleges a döntésed és én azt tiszteletben tartom, viszont ha meglátogatsz, nagyon fogok neked örülni.
      Talán most már a nehezén túl vagyok, a tavasz is megérkezett és sok a tennivaló, a kert és a többi, a kukoricának is a lehető legjobb helyre kell kerülni és be is fogok számolni róla:)
      Szeretettel gondolok rád, puszillak:)))

      Törlés