2011. december 11., vasárnap

Hamis fény



Meg vagyok győződve róla, hogy sokakban botránkozást kelt az, amit most írni akarok. Mégsem tehetek mást. Hamis fény a karácsonyi fény, mely a kivilágított karácsonyfákról árad ki a világba. Hamis, mert elrejti az igazi Világosságot. A karácsonyfa gyertyák csak magukért égnek. 
A karácsonyi öröm csak magunkért van. Annak, akinek nevében és dicsőségére csináljuk, semmi köze nincsen hozzá. 

Régen hallottam valakitől, hogy diákkorában volt egy tanáruk, akit nem becsültek kellőképpen. Mikor azonban névnapja elérkezett, nagy ünneplést csaptak neki. A tanárban volt annyi úri becsület, hogy az ünneplést visszautasította, nem fogadta el. Orcátlanság volt a diákok részéről az ünnepség, és orcapirító lett volna elfogadni a tanárnak tőlük. 
Nem orcátlanság-e részünkről a karácsonyi ünneplés? Nem gondolod-e orcapirítónak Jézus részéről elfogadni ezt az ünneplést? 

Hát meggyőződésem szerint nem is fogadja el. Karácsony ünneplésünkhöz csak annyi köze van, mint viszálykodásainkhoz, "elnézi haraggal". 

De valójában karácsony ünneplésünk nem is neki szól. Karácsonykor magunkat akarjuk megajándékozni örömmel. Van egy szólás-mondás, hogy "egyszer esik esztendőben karácsony". Nálunk, ha a kutyának valami jó étket adnak, azt szokták mondani: "hadd legyen neki is karácsonya!" A karácsonyban tehát csak testi örömöket keres a mai "keresztyénség". 

Az a meggyőződésem, nem véletlen, hogy az első keresztyének nem ünnepelték meg a karácsony ünnepét. Nincs is semmi szertartásbeli gyökere. A húsvét, a pünkösd még csak bír bibliai gyökérrel, de karácsony ünneplésünkben több a külsőség, mint a lélek, több a test, mint a szellem, több az istencsúfolás, mint az istentisztelet. 

Kérdezzétek meg a fényesen kivilágított karácsonyi termekben: Hol van Jézus? Kérdezzétek meg bárhol, ahol karácsonyfát gyújtanak, hogy: Így imádjunk-e téged? A válasz bizonyosan ez lesz: Az égi madaraknak van fészkük és a rókáknak barlangjuk, de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania. A másik kérdésre pedig így szól: Az Isten Lélek, és akik őt imádják, szükség, hogy Lélekben és igazságban imádják. CSAK ember Fia kér szállást, istenség igényével lép fel e világgal szemben, hiszen mint Isten Fiát nem fogadhatja be őt az egész teremtettség se,de mint ember Fiának nincsen helye e világban. 

Rókabarlangok vannak, bűnfészkek vannak, de Jézus számára nincsen hely. A hamis fény eltakarja az igazi világosságot. Csendes, elcsendesedett szívvel kellene megállnunk az isteni kijelentés, a testté lett Ige előtt, megalázkodott szeretettel hódolni Annak, aki váltságunkért testet öltött. És mi lótunk-futunk, fenekestől felforgatunk mindent, nagy hűhót csapunk, hogy ünnepeljük saját magunkat. 
Megrendülten kellene eltakarnunk orcánkat, hogy jaj nékem, elvesztem, mert a szentség Urát látták az én szemeim, és mi öntelt gügyögéssel hajlunk egy jászolbölcső fölé. A vakító világosság láttára megdöbbenve kellene látnunk sötét foltjainkat, melyek olyanok, mint a párduc foltossága (emberi erővel nem változtathatók) (Jer.13:23)., mi pedig orcátlanul, a viaszgyertya kormozó lángjával világítgatunk orcájába. 

Ha valamikor, most időszerű a kijelentés: "Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket." (Ám 5,21) 
Ha valamikor, akkor ma ideje volna, hogy karácsonyi gyertya helyett magunkat zsákban és hamuban megalázva járulnánk elé, kiáltozva, hogy :"Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!" 
Az a meggyőződésem, hogy a ma élő keresztyének, ha élnének, azzal ünnepelnék a karácsonyt, hogy karácsony estén sötét maradna az ablakuk, és szívüket megalázva várnák a világ Világosságát." 
Ha pedig nem, akkor a Szentlélek zokogni fog a rejtekhelyeken, a kiűzött Jézusnak újra nem lesz helye az általa és reá nézve teremtett világban. 

Ti ünnepeljetek, én majd sírni fogok! Ti örüljetek önmagatokban, én majd szomorkodom egyedül! Ti vigadozzatok, majd én gyászolok! Hangozzék fel vidám kacagásotok, majd az én orcámon aláperegnek a könnyek! 

Ünnepeljetek! Ünnepeljetek! Én szomorúan megyek! 

( Mustármag 1941. december) Szikszai Béni

6 megjegyzés:

  1. ".. de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania."

    Szomorúan:
    http://tukorrokut.blogspot.com/2011/12/hazaterok-karacsonya.html :(

    VálaszTörlés
  2. Olvastam, megrendítő, szomorú, hogy embernek így kell élni.
    Köszönöm a látogatást.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sok igazság van Szikszai Béni bácsi írásában, de azért ne öntsük ki a vízzel együtt is a gyereket!Istennek nincsen ellenére a mi örömünk, főleg nem,ha azon örülünk,hogy Jézus megszületett!Valahogy a középúton jó maradni,ami nem könnyű.
    Béni bácsi lelkigondozója volt sok embernek, Édesanyámnak és Édesapámnak is. Sajnos látom a merevségét már...Akkor, 1940-ben, a háború után ez valóban időszerű volt és ma is az: ebben a Noé beli világban.Akkor is csak dőzsöltek...De van,aki teljes lelkével ünnepel és örül Jézusnak.Én,mi így ünneplünk.
    Szeretettel!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Mammka,
    nagyon örülök a hozzászólásodnak és,hogy személyesen is ismerted Béni bácsit és ismered sokszor vitatott műveit, gondolatait. Szándékosan hoztam ide régi, 1941-ben írt művét, kicsit szigorú, de a gondolatai ma is aktuálisak.
    Természetesen, én is díszítek fát, veszek ajándékokat és az unokák csillogó szemei látványát, nem adnám semmiért sem, viszont ne feledkezzünk meg azokról sem, akik ezt nem tehetik, Jézus és a szeretet kapjon helyet az ünnepi asztalnál.

    VálaszTörlés
  5. Elolvastam az írást, az előttem lévők leírtak mindent. Én a karácsonyt egy családi ünnepnek használom.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Hólabda, és gondolom ez így is fog már maradni, kívánom, hogy még sokáig legyen részetek benne.

    VálaszTörlés