Sok módját kipróbáltam, míg meg nem állapodtunk a mustáros nyúlnál. Természetesen szoktam sütni más módon is, de legtöbbször ezt a receptet veszem igénybe. A nyulat besózom, minden részét jól bekenem mustárral, tepsibe helyezem és mellé teszek 4-5 gerezd, nem teljesen letisztított foghagymát, leborítom fóliával és egy órára 200 fokon a sütőbe teszem. Leveszem róla a fóliát, meglocsolom olajjal és visszateszem a sütőbe, míg meg pirosodik, közben néhányszor kiveszem és meglocsolom a forró olajjal.
Rózsa én csak nyelek nagyokat! Nagyon gusztusos!
VálaszTörlésRégebben többször volt az asztalunkon mustáros nyúl. Anyósom tartott nyulakat, így jutott nekünk is. De csak a férjem és én ettük, a gyerekek rá sem néztek! Aztán szegény férjem elment....
és a nyúl eltűnt az étlapunkról!
Én most próbálom kicsit népszerűsíteni a nyúlhúst, kicsit feledésbe merült, pedig nem csak specialitásokat lehet belőle készíteni, teljesen egyszerű ételek elkészítésére, amit naponta szoktunk főzni, alkalmas.
VálaszTörlésSajnálom, hogy ilyen emlék köt a nyúlhoz:(
Mi a halaknál is előszeretettel pácolunk mustárral. Kipróbálom egyszer tapsival is.
VálaszTörlésBevallom őszintén Józsi, nem túl sok halat fogyasztunk, azt is a legrégibb módon, paprikás lisztbe megforgatom és így sütöm, a mustáros pác, számomra új, majd kérek receptet tőled:)
VálaszTörlés