2011. március 17., csütörtök

Illés Sándor Hajnali madárfütty

                                                                            
Olykor valóságos dührohamot kapok, amikor reggel felberreg az ébresztőórám!” – mondta fáradt, ernyedt hangon, reszelősen a sok dohányzástól a minap egyik ismerősöm. „Képtelen vagyok felkelni és felvenni a nap ritmusát. Te nem így vagy vele?” 
Nem válaszoltam rögtön, mert nem is tudtam volna hirtelen mit válaszolni, hiszen az én véleményem egészen más az ébredésről, a reggelről. Olyan csodásnak tartom, amelynek szépsége szinte semmihez sem hasonlítható. Reggel töltődünk fel a mindig megújuló bizakodással, ilyenkor rakosgatjuk össze magunkban ismét a reménység széttört cserepeit. A csendes erőgyűjtés, az újrakezdés percei, órái ezek.

És micsoda pazar ajándékokkal érkezik azok számára, akik várják jövetelét, akik templomot rendeztek be fogadására a szívükben. Előzi az éjszaka gyötrelmes sötétségét, hozsannázva hirdeti az életet. A napfelkelte igézetes élmény mindenki számára s bár ugyanazt az üzenetet hozza, másként jelzi érkezését a falvakban és másképp a városokban. 
Mind a kettőt ezerszer és ezerszer átéltem, értékelni tudom a különbséget. A falusi hajnal érkezése talán azért hangulatosabb, mert közelebb van a természethez. De sokszor is lestem érkezését, várva, hogy meghalljam az első jelzést. A mély, fekete csendben egyszerre csak elpittyentette magát valahol a lombok között egy álmából ébredő kismadár. Megérintette a hajnal még láthatatlan varázsa. Pittyentésére egy másik pittyentés volt a válasz, aztán következett az első trilla, a madárszívek ujjongása. Aki még nem hallott ilyen hajnali koncertet, az el sem tudja képzelni ennek gyönyörűségét.

Ezt a nyitányt követte az ébredés neszezése, lónyerítés, kutyák ébredő csaholása, kútgémek csikorgása, kapuk tárulása, szekerek zörgése, az ébredő élet ezernyi jele. Galambok csattogtatták a szárnyukat, gyermek sírt fel, s nagyon távolról vonat füttye hallatszott.
Mennyivel más a városi hajnal érkezése. A kőrengetegben élők sosem hallanak hajnali madárfüttyöt, mert a madarak csak a ligetekben pittyentenek. Csak az álmos villamosok csengetése csendül fel az ébredő körutakon. Kapu csapódik, a szomszéd lakásban telefon berreg, közben megérkezik a szemétszállító, kukák döngenek. Fekszem az ágyban nyitott szemmel, 
az álom ízével a számban, s elképzelem, hogy a sarki boltos hogy köszönget a munkába igyekvőknek fehér köpenyében. Az előbb érkezhetett a kenyérszállító kocsi, behordták a friss péksüteményt, kenyérillata van a környéknek. 
Fekszem a csendben, s érzem, hogy lassan újra feltöltődöm erővel. Arra gondolok, hogy nagyapa ilyenkor a nap állásáról állapította meg a pontos időt. Én most arról tudom, hogy nyolc óra, mert a közeli iskolában megszólal a csengő. Nyúlok is nyomban a rádió gombja felé, megérkezett az új nap, a világ riasztó híreivel.

Amikor idáig érek hajnali emlékeim felidézésével, felriaszt ismerősöm hangja, aki újra felteszi az előbbi kérdést ébredéseinek keserveivel kapcsolatban: „Te nem így vagy vele?” Csendesen azt kérdezem: „Hallottál már hajnali madárfüttyöt?” Kissé bambán néz rám, majd bevallja: „Soha!” Ezek után azt hiszem, válasz nélkül hagyhatom a kérdést. Hogyan is érthetné meg a hajnalok részegítő szépségét egy olyan ember, aki még sosem ébredt madárfüttyre?

4 megjegyzés:

  1. Drága Illés Sanyi bácsi! Ahogyan tudott írni az otthoniakról, a MAMÁRÓL, TEMERINRŐL...... ha olvasom írásait, hallom a hangját. Azokban a kiejtett szavakban, benne volt az egész világ. Isten szép kort adott meg neki, bár tele szenvedéssel. Mert van e nagyobb kín, mint gyermekünket temetni, szülőföldtől elszakadni?!

    VálaszTörlés
  2. Szeretem az írásait, mindegyikben említve van valami módon Vajdaság, biztosan honvágya volt.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép irás. Örülök hogy olvashattam.

    VálaszTörlés
  4. Vajdasági író, Temerinből származik, Budapesten élt, de szülőfaluját nem felejtette el és írásaiban sokszor visszatér szülőfalujához. Szeretem olvasni.

    VálaszTörlés