2011. február 3., csütörtök

Kékfestő


A kékfestő kelme a népviseletben és a lakástextilek körében jelentős szerepet játszott, amint erre múzeumokba gyűjtött textilek bizonyságul szolgálnak. A népviselet színeződésében a kékfestés különösen jól szolgálta a szűkebb körzetek ízlésének és hagyományainak kielégítését.
A kékfestő kelme előállítása két lényeges munkafázisból áll: mintázás szigetelőmasszával; festés indigócsávában. Fa- vagy fémformákkal nyomták a fehér anyagra a pácokkal vegyített szigetelőanyagot, a papot, amely száradás után elzárta a mintázott felületet az oxigéntől, a levegőtől. A vasgálic és mész segítségével redukált indigóból megfelelő töménységű festőfürdőben, az indigós küpában áztatták a kelmét, majd a levegőre felhúzva az oxidálódó indigó kékre változott. Az áztatások, merítések és levegőztetés számától függően kapott világosabb vagy sötétebb színt az anyag. Száradás után 1-3%-os kénsavas-sósavas fürdőben lemaratták a fedőanyagot, és előtűnt a fehér minta kék háttérben. A minták színének változatait – sárga, zöld, narancs, kék – a fedőanyagba kevert pácokkal és utólagos fürdőkkel érték el, ezek voltak a titkolt eljárások (Domonkos O. 1971).


A kelmefestést és a textilnyomást tartjuk a kékfestés előzményeinek, amelyek gyakorlatában egyrészt a kék szín festéséhez a festőcsüllenget (Isatis tinctoria), illetve az indigót (Indigofera tinctoria) használták, másrészt a nyomódúcok alkalmazásával mintás kelméket állítottak elő. A két eljárás külön-külön iparág, de egy műhelyen belüli gyakorlatukat is megismertük. (Vydra 1954; Domonkos O. 1981).



Hazánkban az első kelmefestő céhalakítás természetesen a legfejlettebb festőipari területen következett be 1608-ban, Lőcse, Eperjes, Késmárk, Igló városközi testületeként, de bevonva a kisebb helységek mestereit is az ellenőrzésükbe. Az ország nyugati és középső területeire a bécsi Schön- und Schwarzfárber céh terjesztette ki hatáskörét. Ismerjük a soproni, ruszti, nezsideri és kőszegi mesterek felvételét a bécsi főcéhbe 1627-ből.
Erdély területéről Brassó város számadáskönyveiből vannak adataink a festők nagy tömegű munkáinak költségeiről, adózásukról, egyszerre több mester működéséről. Részletesebb levéltári munkára sajnos nem volt mód.

Az írott emlékek mellett néhány idevágó korai tárgyi emléket is megismerhetünk. Így a legkorábbi évszámos kékfestő kelme 1783-ból, Körmöcbányáról való. Az ágyhuzatként használt kelmén zenélő rokokó pár látható egy fa alatt. Az Ádám és Éva jelenet rokokó fafaragású nyomódúcai pedig Balassagyarmat, Kassa és az Árva megyei Velicna műhelyéből kerültek múzeumokba.
Az írott emlékek mellett néhány idevágó korai tárgyi emléket is megismerhetünk. Így a legkorábbi évszámos kékfestő kelme 1783-ból, Körmöcbányáról való. Az ágyhuzatként használt kelmén zenélő rokokó pár látható egy fa alatt. Az Ádám és Éva jelenet rokokó fafaragású nyomódúcai pedig Balassagyarmat, Kassa és az Árva megyei Velicna műhelyéből kerültek múzeumokba.
Külön kell megemlítenünk a kékfestő gyászban való viseletét, szinte fekete hátterű sötétkék mintás szoknya-blúz, kötény és fejkendő összeállításban. Ismert az ún. „Kossuth-gyász”-kendő, illetve -öltözet Kazárról. A „halottas abrosz” sárpilisi példánya szekszárdi műhely készítménye 1880 körül. Az ún. „gyászágy” ritka előfordulását Nógrád megyéből, Hollókőről, Heves megyéből pedig Átányból ismerjük (Fél–Hofer 1967).
Az egyes műhelyek vásári körzeteinek gyűjtése közben mód nyílt a táji, nemzetiségi sajátságok megfigyelésére is. Így a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek. A németek a nagyon sötétkék alapon kék aprómintákat viselték. A vendek a bronzvörös alapon zöld virágosat keresték. A szlovákokra az élénk, fehér-kék, kék-sárga, nagy fehér virágos anyagok voltak jellemzőek.
A korosztályok ízlése is megnyilvánult a minták színében és nagyságában. A fiatalok az élénk, vidámabb, feltűnőbb anyagokat, az idősebbek a szolidabbakat választották. A férfiaknál a koszorús, virágos kötényt csak legénysorban volt szokás viselni.



1960-as években megújuló kékfestődivat éppen az indantrén szép színének, jó tulajdonságainak köszönhetően ismét fellendítette a még működő műhelyek munkáját. A városi viseletben a népművészeti értékű mintakincs rendkívül vidám és kellemes színfoltot jelent. A lakástextilek körében tartós használata alakult ki. A megújulást az iparművészek és a műhelyek közösen teremtették meg, közülük többen a Népművészet Ifjú Mestere, illetve a Népművészet Mestere címet nyerték el. – Az 1783-ban alapított Kluge-cég pápai műhelyéből 1962-ben Kékfestő Múzeum létesült. A magyarországi kékfestésről önálló kötet jelent meg 1981-ben (Domonkos O. 1981).

Ebédlőnket kékfestő garnitúra díszíti, én készítettem, a család szereti, kellemes tapintású, mutatós és könnyen rendben tartható.








4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép. Emlékszem még nekem is volt kékfestős ruhám kislánykoromban.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm
    Lucának is volt ruhácskája, de már kinőtte, egyébként mindkét lányomnak készítettem hasonló garnitúrát, nagyon szívesen használják.

    VálaszTörlés
  3. Tényleg nagyon szép lett:-))
    Timi

    VálaszTörlés