Egyszerű ember volt apám
És nem hagyott semmit se reám,
Se pénzt,se nevet,se tanácsot,
Legyen emléke mindig áldott.
Tűrte,hogy járjak szabadon,
Sokszor,de balga utamon,
Örült,ha vakmerően repültem
És nem szidott,ha tétlen ültem.
Ha ijesztett a meredek,
Kezem megfogta.Szeretett.
A szíve egy volt a szívemmel,
Miért nem lehettem olyan ember,
Mint az apám?
Halk,szűk szavú volt és szerény,
A bánatfátyla volt szemén.
Sok élőt,sok halottat gyászolt,
Az élet neki pusztaság volt,
Száz keserűség pohara,
Kegyetlen izzó Szahara,
Örök homok,kevés oázis.
Sokat bántották.Én is,más is.
De sohasem panaszkodott,
Férfi volt,bátor,bölcs,nyugodt.
A sok baj elviselte mégis,
Miért nem tanultam tűrni én is,
Mint az apám?
Mikor az ideje letelt,
Lázadóan nem feleselt,
Meghalt,mikor meghalni kellett,
Senki sem állt az ágya mellett.
Én Istenem,ha menni kell,
Add,én is így mehessek el,
Éjjel,sötétben észrevétlen,
Büszkén,magamban,ahogy éltem.
Mikor az élet menekül,
Halljak meg én is egyedül,
Egy vén díványra ráborulva
És senkire se rászorulva,
Mint az apám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése