Az ábrándok, mik itt élnek szívemben
Immár tudom, hogy nem maradnak itt
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben
Az élet erre lassan megtanít.
Mert mi az élet? Percek rohanása
Fagyos viharként száguld mindenik
Mögöttük sír a kertek pusztulása
S a rózsabokrot földig letörik.
Illatos szirmok, zöldellő levélkék
A vihar szárnyán mindez elrepül
Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég
Ott áll a kert siváran, egyedül.
Én sem számítok semmi kegyelemre
Én felettem is végigzúg a szél
Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
Jobban megvédve nincs a többinél.
Én készen állok minden fájdalomra
Nem hall ajkamról senki sem panaszt
De most szívemnek még egy vágya volna
S ha jó az Isten, meghallgatja azt.
Ne vágtassanak szegény rózsakerten
Az összes szelek, mind, egyszerre át
Ne várjon rájok elfásulva lelkem
Ne törjenek le minden rózsafát.
Tépjék szirmait egyenként le, lassan
Mind külön fájjon, sajogjon nekem
És mindegyiket nagyon megsirassam
És minden könnyem egy-egy dal legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése