2012. november 8., csütörtök

Egyszerű történet


A repülőtér várója már megtelt utasokkal, bőröndök sokaságával, mire mi odaértünk, pedig korán indultunk, igaz a gép csak a délutáni órákban indul, viszont várt ránk egy határátkelő és 200 km út vonattal, így gondoltuk, jobb ha mi várunk mint lemaradjunk. Kicsit túlöltöztünk, hisz északra utazunk, ott már hideg van, így kint szerettem volna leülni, még élvezni a napsütést. Egy hölgy mellett volt is két hely, minek nagyon megörültem, hisz már fáradt voltam. A hölgy azonnal megkérdezte, nem-e Hollandiába utazunk, csalódottan vette tudomásul, hogy Finnországba tartok, gondolta lesz útitársa, mivel volt még bő két óránk a felszállásig, beszélgetéssel töltöttük el. Elmondta, Észak Magyarországról indult a korai vonattal, nem bízik a járatokba, lányához és két unokájához utazik látogatóba, igaz most csak egy hétre, de már megvan neki a repülőjegye karácsonyra, akciósan vette, el sem fogom hinni mennyiért, akkor majd tovább marad. Nemrég volt a másik lányánál és unokáinál Kanadában, ott is szeret, de már megromlott egészséggel nem igen bírja a 12 órás utat. Férje nyolc évvel ezelőtt meghalt, egyedül él, kis nyugdíját varrással egészíti ki, így mindig van társasága is mert egyébként senki ajtót sem nyitna rá. Mikor megszületett a fiatalabb lánya, édesanyja mondta neki, milyen jó lesz, lesz aki gondoskodik rólad öreg napjaidra, hát lett...Most visz magával lisztet is, mert a holland liszttel nem tud fánkot készíteni, viszont az unokák nagyon szeretik, kicsit túlsúlyban van a csomagja, kivett belőle négy almát és próbálgatta a zsebeibe belerakni, mert azt mindenképpen el kell juttatni oda, ezek a legszebbek, legpirosabbak, a fát még a férjével ültették, hisz sok unokát szerettek volna és itt már elcsuklott a hangja, könnybe lábadtak a szemei, szó nélkül kinyitottam a kézi poggyászomat, benne volt négy alma, nekem is el kell juttatni oda, messzire, hisz várják...Elköszöntünk egymástól, készültünk a beszállásra, még intettünk egymásnak és csak akkor jutott eszembe, hogy be sem mutatkoztunk, még a nevét sem tudom. Egyszerű történet, szinte minden nap előfordul a repülőtéren, erről nem szólnak híradók, nem írnak újságok, hisz túl egyszerű, kit is érdekelne, néhány idegen szót unokáktól elsajátított világutazó nagymamák, viszik a hazai ízeket, illatokat, melyek már csak számukra fontosak, hogy a messziben élők emlékezzenek. Észak Magyarországról, Vajdaságból és még ki tudja honnan, nagymamák...világutazó nagymamák...magyar nagymamák...

26 megjegyzés:

  1. Hang nelkul olvastam, megis elcsuklott a hangom..szamomra nagyon erdekes , de kulonosen nagyon szep a bejegyzes.Koszonom, hogy olvashattam.

    puszillak Rozsa:)vajon ok is daraboljak az almat?ahogy toled tudom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számítottam rá, hogy téged Ágnes, a történet megérint, szomorú az ittmaradtak számára és az elmentekére is, ez a valóság, azon is gondolkoztam, milyen nevet lehetne adni e fajta turizmusnak, mivel vannak már ilyenek is, hogy katasztrófa turizmus, talán ez lenne az "unoka turizmus".
      Az almát nem darabolják, de ismerik a szokást, részt vettek már benne, az alma számukra egy az itthonnal, érdekes, az fogy el elsőnek. :)

      Törlés
  2. Díjnyertes történet, belekönnyeztem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves Mónika, sajnos ez a valóság, sok magyar fiatal hagyta és még mindig hagyja el hazáját, maradnak a szülők, magányosan öreg korukra, a gyerekeink most építik ott a jövőjüket, kevés szabad idővel rendelkeznek, már nem tudnak rendszeresen hazalátogatni, így idős korunkra leszünk világutazók:(

      Törlés
  3. Kedves Rózsa !
    Köszönöm ezt a történetet. Viszonzásul most én mondok el egy egyeszerü történetet.
    Amikor majdnem 50 évvel ezelött a szívem hangjára hallgatva Finnországba költöztem még nem tudtam, hogy az én gyerekeimnek nem lesz magyar nagymamájuk. Édesanyám 53 évesen halt meg két évvel az elsö gyerekem születése elött.
    Az én gyerekeimet soha nem látogatta meg a magyar nagymamájuk, nem hallottak magyar szót az ajkáról, nem hallottak mesét töle, nem öltek az ölébe - soha. Nem kaptak négy almát, magyar süteményt, nem ettek karácsonykor magyar beiglit és nem énekeltek együtt a magyar nagymamájukkal. Nem sétáltak a magyar nagymamájukkal, nem beszélhettek vele telefonon, nem küldhettek neki apró rajzokat , az én édesanyám úgy halt meg, hogy nem is tudta lesz-e várvavárt unokája.
    Azóta a világ nagyot változott, a családok szétszóródtak a világ minden részére, a fiatalok közül sokan az anyagi boldogulást kénytelenek hazájuktól messze keresni, szüleiktöl és rokonaiktól messze a távolban. Vannak olyanok is akik mint én a szívükre hallgatva váltanak hazát, nyelvet, kultúrát. De Rózsám, ugye milyen nagy öröm, hogy hallhatja az unokák hangját a telefonon, láthatja öket a videokamerán és évente legalább egyszer-kétszer találkozik is velük. Rózsám én azt hiszem, hogy nagyon sok olyan nagyi van, akik még ennyiszer sem találkoznak az unokákkal, bár nem is laknak nagyon távol egymástól, ugyanabban az országban élnek.
    Rózsa, ugye sokmindennek lehet örülni, annak, hogy egészségesek az unokák ,hogy jó és nyugodt, egészséges környezetben nönek fel. Örülni lehet annak, hogy a lánya megtalálta a boldogságát és a helyét idegenben, ami talán már nem is olyan idegen és egyre megszokottabbá válik.
    Az ember életében vannak olyan névtelen találkozások, amik nyomot hagynak, sokszor több és mélyebb nyomot, mint az ismerösökkel való találkozások. Ilyen volt ez a találkozás is Hollandiába készülö nagymamával és a négy gyönyörü almával.
    Soraimat zárom, sok üdvözlettel:
    Judit M.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit,
      ezt a történetet pedig én könnyeztem meg, mennyire igaza van, szerencsésnek mondhatom magam, hisz láttam őket születésük óta, sok emlék köti őket is hozzám és fordítva, még egy ovis ballagáson is sikerült részt vennem, annak ellenére, hogy nem értettem, végigsírtam, láttam milyen környezetben nőnek fel, mennyi szép dologra tanítja őket az apuka, ismerik a természetet, lenyűgöző egyszerűségük a magas színvonal ellenére is, így én is jól tudom magam érezni köztük is. Sokat gondolkoztam már azon, mit jelent lányom számára a látogatásom, most Ön adott választ rá, bárhogy is alakul sorsuk az elmenteknek, igényük van a sikert, vagy akár a kudarcot is megosztani velünk, tovább is részesei szeretnének maradni életünknek és ez csak ilyen módon lehetséges, hogy ott legyünk időnként az ő otthonában, elfogadjuk és megtanuljuk az új haza szokásait, melyek már tényleg nem is annyira idegenek számomra.
      A véletlenekben nem hiszek, hiszem, hogy minden valamiért történik, így ez a találkozás a Hollandiába utazó hölggyel is, titokba reménykedek, hogy itt nincs vége, ha valahogy mégis elolvassa a történetet, jelentkezni fog, ez a véleményem a mi találkozásunkról is, reménykedek, hogy a valóságban is létre fog jönni.
      Köszönöm kedves Judit a látogatást és a történetet.

      Törlés
    2. Kedves Judit M. köszöntöm mint blogom kísérőjét, nagy megtiszteltetés számomra.

      Törlés
    3. Kedves Rózsa, nagyon örülök annak, hogy rábukkantam erre a blogra annál is inkább, mivel az én anyai nagyapám Újvidéken látta meg a napvilágot.Külön köszönöm a vajdasági tájak fényképeit. A blog írásához a továbbiakban is eröt és jó egészséget kívánok.
      Judit M.

      Törlés
    4. Ez igazán kellemes meglepetés, kedves Judit, én egy kis faluban, Újvidéktől 10 km-re születtem.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Nem lényeges, csak örülj a sok szépnek az unokákkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hólabda, valójában a mondanivalóm az lett volna, mennyi fiatal hagyta el hazáját.

      Törlés
  6. Gyönyörű történettel jöttél...Nem mindenkinek alakul igy,,,sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Vera, én már rég nem gondolkozok azon mi lett volna ha marad idehaza a lányom, viszont nagyon hiányzik és az unokák is, nem könnyű idegenben sem kitaposni egy utat, mint utazni sem már megromlott egészséggel a nagyvilágban.
      Köszönöm a látogatást, szép hétvégét kívánok.

      Törlés
  7. Nővéremhez Svédországba úgy utazott anyám, hogy roskadoztak a polcok a kusettben. Csodakifli, őszibarack, túrórudi, svéd vejének kedvence az Albert keksz és a vajkrém sosem maradhatott el a pakkból!
    Ezt tettük mi is, sosem felejtem el, hogy lányommal - még alsós lehetett - 13 csomagot vittünk. Zuhogott az eső a lundi állomáson, s mivel ott már nem volt poggyászcipelő kocsi én előre szaladtam a legnehezebbekkel, addig lányom ott maradt a többi mellet, aztán visszafutottam, s a második forduló közösen tettük meg. Csurom vizesek lettünk, mire megérkezett a busz.
    Az az öröm, amikor végre egy évnyi távollét után átöleltük egymást!
    S az a beosztás, ahogy drága nővérem adta családjának a hazai finom falatokat!
    Bár csak tehetnénk ma is!
    És arról, hogy mennyi fiatal megy el: ha szétnézünk a világban mindenki szerte tekint, s vagy kényszerből, muszályból, vagy szerelemből, kalandvágyból glóbuszunk új tájaira juthat el.
    Talán azért furcsa, mert közel ötven éves bezártság után történik mindez.
    Hazank lehet itt és szívünkben hordhatják szeretteink hazánkat máshol is.
    De mennyi hazátlan, hont tipró, közönyös ember van körülöttem, pedig nem is váltott sehová repülőjegyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márta, az én csomagom tartalma is hasonló, most már a légitársaságok nagyon is ügyelnek a túlsúlyra, ügyesen kell pakolni, mindenkinek a kedvencét, így minden újabb darabbal a személyes holmink közül mondunk le valamiről, a finn vejem is szereti a magyar ízeket, őrölt paprikát is vinni kell, nem tudok jó paprikást főzni másikkal, a gyerekeket ha megkérdezem mit vigyek, már tudom előre a választ, mákos kalácsot és szalonnát, hihetetlen, hogy egy gyerek az bácskai szalonnának jobban örül mint a játéknak.
      Köszönöm, hogy itt jártál és értékes hozzászólásodat.

      Törlés
  8. Amint az előttem szólók Rózsám ,én is csak azt tudom irni .Sirva olvastam végig. Gyönyörűen megfogalmaztad

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Rózsám, hogy olvastad, sajnos ez van, sokan, sokfelé a boldogulásuk után mentek és még mennek.

      Törlés
  9. Nagyon megérintett a történet.....megható és mégis szép! Köszönöm Rózsa!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Határon innen és túl, ez egy magyar valóság, vándorolnak a fiatalok, pedig mást sem szeretnének csak becsületesen megélni, mi, akik maradtunk, nehezen törődünk bele hiányukba.
      Köszönöm Erika a látogatást.

      Törlés
  10. Jó volt olvasni ezt a történetet, hogy vannak emberek, akik szeretik a hazai ízeket, s mit meg nem tesznek azért a szülők azért, hogy legalább egy keveset kóstolhassanak belőle. Jó a globalizáció, de nem mindenben.
    Én sem tudom, hogy a lányom hol fog kikötni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra is ebből a beszélgetésből derült ki, hogy rajtam kívül, mások is így teszik, már kételkedtem benne, hogy csak számomra fontos.
      Sajnos kedves Adelid, ezt előre nem tudhatjuk, most az idősebb lányom is ilyen lehetőségen gondolkozik. :(

      Törlés
  11. Jaj, ne! nemrég közölte velem a kislányom, hogy lehet; Angliába helyezik....én meg nem merek repülőre ülni...nagyon meghatott a történet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglátod Panna, nem is olyan rossz a repülés, majd olvasom én is nálad, mi minden fért bele a poggyászba, egyedül a hiányérzet elviselhetetlen időnként, amit hagynak maguk után.

      Törlés
  12. Válaszok
    1. Egy lányom és két unokám itt él, mind sűrűbben hallom, ezt már nem lehet elviselni...olyan "elmennék" hangzású...

      Törlés