2012. január 5., csütörtök

Január a természetben


Ne tévesszenek meg benneteket a képek, nem a nyáron készültek, ma készítettem őket a kertemben. Kis rózsafám, mely a fenyő védő szárnyai alatt van, szép, fejlett, piros bimbót hozott, a másik pedig ha még néhány napig élvezi a napsütést, szintén ki fog nyílni. A természetben, mint a mi életünkben is rend uralkodik, mindennek megvan a maga ideje, az ébredének, alvásnak, reggelinek, pihenésnek és ha valami külső hatásra ez a rend felborul, eluralkodik a káosz, nyűgös vagyok egész nap, ha valaki hirtelen felébreszt, egy nem átaludt éjszaka után, nappal fogom bepótolni, egy kihagyott étkezés a következő napom étkezési rendjén is változtat, ha megijesztenek, hevesen ver a szívem és kiszámíthatatlan dolgokra is képes vagyok, ezzel így van a természet is, egyenlőre kiszámíthatatlan, még kér, könyörög…halljuk meg végre kérő szavát.



14 megjegyzés:

  1. Szegény kis rózsa. Vázába fogja kényszeríteni a tél. Csak ház az is a vég. Rózsát hozott a tél Rózsának. :)

    VálaszTörlés
  2. Hát...igen, azért jobban örültem volna, ha hóemberes képeket tettem volna fel, egyébként a rózsákon meg sem szűnt a virágzás, olykor valamelyiken egy bimbó keletkezett és a levelek sem hullottak le.

    VálaszTörlés
  3. Globalizáció és globális felmelegedés, 50 év felett „ezt kellett megélnünk”.
    Csak (sokkal) rosszabb ne legyen.

    VálaszTörlés
  4. Egyetértek veled András,úgy kicsit mindannyian hibásak vagyunk...

    VálaszTörlés
  5. Bizony fejre állt az ökologiai egyensúly. Holnap megnézem akkor az ibolyákat a kert végébe.

    VálaszTörlés
  6. Nem tudom mi lesz a jövője a rózsámnak Hólabda, az idén nem is pihent, abba sem hagyta a virágzást, sem a levelei nem hullottak le.

    VálaszTörlés
  7. Amikor rozsat ultettem, elso evben egyszer viragzott, most evekkel kesobb olyan meleg volt, hogy haromszor.Meg novemberben is volt rozsa, de azt vegul mar behoztam.
    Tegnap hajnal haromkor csorgott a telefon, valaki eltevesztette es fax sipitolo hang volt az, de utana egesz nap nyugos voltam:)
    JO volt olvasni az irast, mint mindig:)

    puszillak Rozsa:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon csodálkozok a rózsákon, ilyen még nem volt, sokszor már a nyár végén lehullottak a levelei többszöri virágzás után, ők észlelték elsőnek az ősz érkezését, most pedig újévi rózsák, zöldebbek mint bármikor, ki érti ezt?
    Köszönöm Ágnes, hogy itt jártál és olvastad, puszillak:)))

    VálaszTörlés
  9. Épp a napokban néztem vissza a blogomat, hogy az elmúlt években mikor esett az első hó. Általában november 20 és 30 között. Az idei télen még nem volt, pedig lassan január közepe. Azért ez valahol nem természetes. A madárkák sem jöttek még a madáretetőmhöz, bár eszerint ők még találnak élelmet maguknak. Viszont, ha szerencsénk van, már csak 2 hónap a télből :)

    VálaszTörlés
  10. Ebben Mobi igazad van, már csak két hónap a télből és nem mindegy mennyit mutat a gázóra állása.:))

    VálaszTörlés
  11. Akkor ez a rózsa biztosan nem volt ősszel megmetszve! :)
    Hihetetlen és mégis igaz ez a korai, vagy kései virágzás!

    VálaszTörlés
  12. Tényleg a rózsák nem lettek megmetszve az ősszel, zöldek voltak, gondoltuk van még idő:)))
    Számomra is hihetetlen, még a kertemben nem volt ilyen.
    Köszönöm Mónika a látogatást.

    VálaszTörlés
  13. Akár hogy is, a rózsabimbód csodás, üde színfolt eben szürke téli világban!:)

    VálaszTörlés
  14. Kedves Roza, ez így van és éppen a születésnapomra pattant ki, mintha tudta volna:)

    VálaszTörlés