Hozzávalók:
600gr marhahús
100gr füstölt szalonna
150gr vöröshagyma
600gr krumpli
400gr vékony karikákra vágott paprika
1dcl fehér bor
Pác:
5 ek. olaj
1 kk. őrölt kömény
1 kk. só
1 kk. őrölt paprika
1-2 erős paprika(el is maradhat)
3 gerezd zúzott foghagyma
A húst kockákra vágjuk és az előre elkészített pácba helyezzük, egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
A tepsi alját beborítjuk vékony szeletekre vágott, füstölt szalonnával, rátesszük a hasábokra vágott krumplit, vékony karikákra vágott paprikát, megsózzuk és ráhelyezünk egy réteget a húsból és a vékony szeletekre szelt vöröshagymából. Ezt megismételjük, míg az anyag el nem fogy. Fóliával beborítjuk és a sütőbe tesszük másfél órára 220 fokra. Levesszük róla a fóliát, vigyázva összekeverjük, ráöntünk 1 dcl fehér bort és visszahelyezzük a sütőbe még fél órára.
Ez már jöhet is hozzám! Nagyon finomnak látszik!
VálaszTörlésLassan itt az ideje a fogósabb ennivalónak. Az erős paprika elmaradhat. Nem szeretem(csipet bors esetleg).
Éhes lettem a képtől!!!!!
Mi is szeretjük, már az erőset nem bírjuk úgy mint régebben, én is egy kis borsot adok hozzá, jöhetsz Hólabda, egy kicsi még maradt :)))
VálaszTörlésIgen, igen! Nagyon jó. Nem pont így, de hasonlóképp mi is szoktunk. Finom. :)
VálaszTörlésElfelejtettem odaírni, a megmaradt bort utána elfogyasztjuk:)))
VálaszTörlésKöszönöm a látogatást Józsi.
:))) Isteni...
VálaszTörlésErika, nagyon finom, tényleg:))
VálaszTörlésNagyon jol nez ki , foleg, hogy ehes is vagyok:))ki fogom probalni a recepetet okvetlenul, koszonom kedves Rozsa:))
VálaszTörlésNagyon szívesen, kedves Ágnes, számomra öröm, ha tudtam valami újat hozni, ami elnyeri tetszéseteket.
VálaszTörlésJó étvágyat hozzá:)))
♥Kedves Rózsa!Hétvégére kifogom,illetve elkészítem,tartalmas ételnek tűnik,máris összefut a számban a nyál♥
VálaszTörlésNekem csülköm van szerintem abból is nagyon finom lesz.Kipróbálom,és majd beszámolok róla , jó??
VálaszTörlésAnikó, elégé tartalmas:) és kiadós is, érdemes kipróbálni.
VálaszTörlésMargit, azt hiszem csülökből is finom lesz, de várom a beszámolót:)
VálaszTörlés