2011. augusztus 5., péntek

Amazing Grace - Csodás kegyelem története


John Newton (17251807) egy rabszolga-kereskedő hajó kapitánya volt. 1748. május 10-én, hazatérés közben egy nagy vihar kapcsán „hatalmas szabadulást” élt meg. Naplójában azt írta, hogy hajója az elsüllyedés határán volt, amikor így kiáltott: „Uram, könyörülj rajtunk!” Megtért, ennek ellenére folytatta a rabszolga-kereskedelmet. Ugyanakkor megkövetelte az általa szállított rabszolgákkal szembeni emberséges bánásmódot.
Newton írta a „How Sweet the Name of Jesus Sounds!” című dalt, miközben egy afrikai kikötőben egy rakomány rabszolgára várt. Később hátat fordított kereskedői mesterségének, pap lett, és csatlakozott William Wilberforce-hoz a rabszolgaság eltörléséért folytatott harcában.
Az ének ma ismert és hagyományosnak tekinthető zenéjét nem Newton komponálta, a szöveget több különböző dallamra énekelték, mielőtt a mára tőle elválaszthatatlan dallam hozzákapcsolódott.
Két különböző dallam van a szöveghez. Az „Új Britannia” először 1831-ben jelent meg a Virginiai Harmóniák című énekeskönyvben. A dallamra énekelt eredeti szöveg mára elveszett. A zene feltételezhetőleg ír vagy skót eredetű; a pentaton skálát használja és skót dudát javasol hangszerként; az éneket sűrűn adják elő skót dudán és összefüggésbe hozzák a hangszerrel. A másik dallam az úgynevezett „Régi Szokásos Baptista” dallam. A Kis Zion Egyházának Gyülekezete énekelte Jeffben, Kentuckyban, a Folkways kiadó The Ritchie Family of Kentucky című albumán, 1958-ban.
Newton dalszövegei minden keresztény felekezet kedvencei lettek, elsősorban mivel a dal elevenen és tömören összegzi az isteni kegyelem keresztény doktrínáját. A szöveg a Krónika I. Könyve 17,16-on alapul, ahol Dávid király csodálkozik, amiért az Úr őt és házát választotta. (Newton úgy jellemezte a darabot, mint „a Sors áttekintését és elvárását”.)
A szabadság- és emberi jogok támogatóinál is barátságos fogadtatásra talált, mind keresztény, mind nem keresztény körökben, mivel sokan úgy hiszik, a dal a rabszolgaság ellen szól, mert Newton egykoron rabszolga-kereskedő volt. A dalt sok említésre méltó zenei előadó énekelte, mint például az emberi jogi aktivista és népi énekes ikon Joan Baez.
Az egyházi ének meglehetősen népszerű volt az Amerikai Polgárháborúban harcoló mindkét félnél. A könnyek ösvényén a cherokee indiánok nem mindig tudtak teljes temetést nyújtani halottaiknak. Ehelyett be kellett érniük az „Amazing Grace" eléneklésével. Azóta az „Amazing Grace”-et gyakran tartják a cherokee nemzeti himnusznak. Emiatt sok kortárs indián zenész készített felvételt a dalról.
Az utóbbi években a dal népszerűvé vált a drog- és alkoholbetegségből kigyógyuló csoportokban, különösen a keresztényekben. Azonban a szokásos temetési énekek helyett általában azok ünneplésére éneklik, akik elvesztek, de meglettek.
(forrás hu.wikipedia)


2 megjegyzés:

  1. Ez igen! – Bár minden „közismert” dallamhoz-dallamról ilyen részletes ismertetőt olvashatnánk.
    Egy-egy klasszikus zenemű története ismert, vagy könnyen hozzáférhető ugyan, de minél több ilyen ismertetőre lenne szükség. Ezek nemcsak a zenetörténethez, hanem mindennapjaink egyetemes zenekultúrájának is alapvető ismeretei (lehetnének).
    Köszönjük.

    VálaszTörlés
  2. Törekszek a videóim zenéjének a történetét is tudni, természetesen, a régi, ismert daloknak(zenéknek), megvan a maga története, a maiaknak, ritkábban, ennek ismeretében, könnyebb a képek választása is.
    Az utolsó mondatoddal pedig teljes mértékben egyetértek és köszönöm a látogatást.

    VálaszTörlés