Otthon,az én hazámban,szikkadt és száraz a föld,nem álmodik a paradicsomról,és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég.Otthon,az én hazámban nem virágzanak kaméliafák,nem nevezik el a tereket a megváltásról,és nincsenek megváltott emberek,akik kacagva csókolódzanak az élettel,-csak lehajtott fejű,szomorú és fáradt emberek vannak.
Otthon,az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni,a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán,betakarói és elsimogatói a sebeknek,amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.
Otthon,az én hazámban,az alvó akácok,a kipattant szemű jegenyék alatt,az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű,szomorú és fáradt embereknek.A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások,az Etelek és Rozák,kézen fogják a Péterkéket és Marikákat,és föláradt homokon,tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában,lehajtott fejjel,szomorúan és fáradtan.
…Otthon,az én hazámban nem terem meg a babér,és nem fonnak belőle koszorút annak a magános énekesnek,aki az útszélén a maga dalát dúdolja maga elé az alkonyatba,amely nemsokára eltakarja.De azért csak végigdúdolom,amit kezdek,nem a babérért,hanem mert jó énekkel végezni a napot,és mert szeretlek benneteket,városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű,szomorú és fáradt emberei.
Itthon,az én hazámban,az aranyszemű homokon,ahol a végét dúdoltam el az éneknek,amely nem lehet másforma,mint az énekese,fürjröptű és vadgalamb-melódiájú,-mi van itt az én hazámban,amiről érdemes éneket mondani?
Az aranyszemű homok,amely majd a nyáron beleömleszti aranyát a búzaszembe,az őszön a szőlőszembe?De az énekesnek már most is megtermi a búzavirágot,a pipitért,a pipacsot,a szarkalábat,amik első pajtásai voltak tipegő gyerek korában és amikről ma is azt hiszi,amit akkor gondolt:hogy ezekkel a Ferencek és Etelek szíve küld föl üzeneteket a föld alól.
Igen,a föld,bölcsője és koporsója Ferencnek és Etelnek,Rozának és Mátyásnak,-a föld megmarad,és őróla dúdolom én ezt az éneket.
Van, mi azóta sem változott. A búzamezők, a pipacs, ..... a "lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberek". Főleg a sok lehajtott fejű, szomorú ami engem nagyon zavar!
VálaszTörlésKedvelem Móra ferencet! Az írása ma is....
VálaszTörlésKedves Rózsa légyszives nézz be a vegyes blogomba lenne számodra nálam valami szép napot kivánok sok szeretettel:))
VálaszTörlésRemélem, ami a pipacsokat és búzamezőket illeti, még sokáig nem is fog változni, a szomorú emberekből sajnos egyre több van.
VálaszTörlésKöszönöm a látogatást MJ.:)
Ebben teljes mértékben egyetértek veled, kedves Kzella.
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, hogy rám gondoltál kedves Anikó:)
VálaszTörlésSzép estét kívánok neked.
Kedvenc regényem Móra Ferenctől! Úgy érzeem s elolvasni!m most újra elő kell venn
VálaszTörlésNekem is kedves Piroska, néhányszor már elolvastam és soha nem unalmas, köszönöm a látogatást:)
VálaszTörlés