A legszebb ünnepi szimbólum a karácsonyfa, amely, bármennyire hihetetlen, alig 400 éve jelent meg a keresztény világban. Ez azonban nem zárja ki, hogy a karácsonyfa gyökerei nem az elmúlt évezredbe nyúlnak vissza. A régi rómaiak például babérkoszorút díszítettek fel, ami az élet megújulásának jelképe volt.
A karácsonyfa mai változata Németországból származik. Feltehetően Luther Márton, a protestáns vallásreformátor állított először karácsonyfát. A XVII. századra a német evangélikusok körében a karácsonyfa már jórészt tradícióvá vált.
Magyarországon a XIX. Század második felében vált igazán hagyománnyá fenyőfát díszíteni. Hazánkban az első óvoda megalapítója, Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben. De igazán csak 1867 után terjedt el, először csak nemesi és nagypolgári lakásokban, majd kis idő múlva a társadalom széles körében.
A karácsonyfadísz kezdetben alma, dió, mézeskalács, gyertya volt. A karácsonyfa díszítése sokat változott az elmúlt évek alatt. A korábbi díszeket felváltották a szupermarketekbe kapható színes üveggömbök, szalagok, fából vagy textíliából készített díszek vagy akár a szaloncukor.
Első karácsonyunkra az új otthonunkba, töves fenyőt vásároltunk, még a környezetünk rendezetlen volt, gondoltuk ez a fenyő lesz az első fánk, megmarad emlékként, hisz oly boldogok voltunk, a lányok még iskolába jártak, végre elkészült a családi fészek, már csak jó dolgok várnak ránk. Kiültettük. Évekig nem hajtott egy hajtást sem, már kezdtünk letenni róla, és egy tavaszon szégyenlősen, de hozott előbb kis hajtásokat, később mind többet, szép, dús, haragoszöld fenyő lett belőle. Az idén ünnepli a 20-ik „születésnapját” és elérte a kémény magasságát.
Tavalyi képet hoztam, számomra a Karácsony fehér hótakaróval teljes, egy on-line szolgáltatónál csillogó díszeket tettem rá, aláfestésnek a legszebb karácsonyi dallamot és ezzel a zenélő képeslappal kívánok minden kedves ismerősömnek és látogatómnak Áldott, békés karácsonyi ünnepeket.
Kedves Rozsa:)
VálaszTörlésNagyon tetszett a bejegyzesed, a fatok tortenete egy kis konnycseppet is kicsalt, hiaba ilyenkor meg erzelgosebb vagyok, pedig maskor sem kevesbe:)
Ma korabban jottem haza, mert talan beteg leszek kicsit.Belazasodtam.A postaladamban vart a kepeslapod!!aminek nagyon megorultem, es amit nagyon szepen koszonok csaladom neveben is.
Meg egy olelest, puszit kuldok, es Nagyon szep Unnepet kivanok!:)
Agnes.
Kedves Ágnes, nálunk kevés Karácsony múlt el, hogy valaki ne lett volna beteg, talán sok a stressz is ünnepek előtt, legyöngülünk és a vírusok alig várják, hogy gazdit találjanak. Mielőbbi gyógyulást, sok pihenést és teázást.
VálaszTörlésValami szép történettel szerettem volna köszönteni a Karácsonyt és az a karácsonyunk, tényleg nagyon szép volt, bármikor kilépek az ajtón, meglátom a fát, azt juttatja eszembe.
Áldott ünnepet Neked és szeretteidnek, puszillak :)))
Jó volt olvasni megint a történetedet...Kívánok szép ünnepeket...
VálaszTörlésKedves Vera, köszönöm, hogy olvastad.
VálaszTörlésNeked és szeretteidnek, Áldott Karácsonyt kívánok.
Szép története a gyönyörű fának.
VálaszTörlésVan egy hasonlóképp fenyős történetem, ha nem is oly szép.
http://mjozsef.blogspot.com/2009/12/karacsonyfa.html
Köszönöm szépen!
VálaszTörlésMindig nagy élvezettel olvasom amit írsz,minden írásod nagyon érdekes!Köszönöm hogy ezt is olvashattam!
Ölellek szeretettel:G.Marika
Köszönöm szépen nagyon szép történet.
VálaszTörlésKivánok Boldog Békés Karácsonyi ünnepeket neked és szeretteidnek.
Köszönöm Irmuska.
VálaszTörlésÁldott Karácsonyt!
Köszönöm Józsi, el fogom olvasni.
VálaszTörlésMarika, számomra ez öröm, ha valaki szívesen olvassa amit írok, köszönöm a látogatást.
VálaszTörlésKedves Rózsa !
VálaszTörlésBékés boldog ünnepeket kívánok sok szeretettel!
Köszönöm drága Anikó.
VálaszTörlésLegyen szép Karácsonyod.
áldott karácsonyt
VálaszTörlésMerry Christmas to you and family, wish you a generous and healthy day… Hugs http://fotisbazakas.blogspot.com
VálaszTörlésKöszönöm szépen Kati.
VálaszTörlésNeked és szeretteidnek, Áldott Karácsonyt kívánok.
Thenks:)
VálaszTörlésMerry Cristmas to you and family.
Rózsa jó volt olvasni a történetet.....Legyen szép az ünnepnapotok! Erika
VálaszTörlésKöszönöm szépen Erika, viszont kívánom neked is.
VálaszTörlés